Bringázz a szállodába! 2021 nyári kampány

A HotelHero a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének CSR és környezetvédelmi szekcióinak támogatásával ezen a nyáron közös országos programot hirdet szállodák számára, amelynek célja, hogy összefogva demonstráljuk, mennyire fontos a turizmusban résztvevő vállalatok számára az alkalmazottak testi-lelki fittsége és egyúttal olyan környezet biztosítása, amely hozzájárul a szállóvendégek egészségének megőrzéséhez. Arra kérjük a kollégákat, hogy 2021. július 1-augusztus 31. között, ha tehetik, kerékpárral járjanak be dolgozni a szállodába. 

A Bringázz a szállodába! akciónkban való részvétel minimális anyagi befektetéssel jár, viszont annál több előnye származhat belőle a jelentkező csapatoknak.

  •  A kerékpározással nem csak jelentősen csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat,  a CO2 kibocsátást, hanem növelhetjük saját tüdőkapacitásunkat, ellenállóképességünket és erősíthetjük immunrendszerünket. (Az elmúlófélben lévő járványidőszak fényében különösen fontos szempont!!)
  •  A rendszeresen kerékpározó dolgozóknál 50%-kal ritkábban fordul elő szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegség, kevesebb a betegszabadság.
  •  A kerékpárral munkába érkezők stressz-szintje alacsonyabb, ami megmutatkozhat a vendégekkel való bánásmódban is.
  •  A közös akció ráirányítja a figyelmet a szállodák felelősségteljes hozzáállására, növelve az ágazat társadalmi presztizsét.
  •  A MSZÉSZ környezetvédelmi szekciója felajánlotta, hogy a Zöld Szálloda program kiírásába beleveszi az akcióban való részvételt, mint lehetőséget, amivel plusz pontot lehet szerezni a pályázaton. 

Amivel mi segítjük a szállodákat

  •       Mellékelünk egy  posztervázlatot, amely az adott helyszínre adaptálva, segít meghirdetni a kampányt a hotel dolgozói részére.
  •       A kampányról sajtóanyagot készítünk és kiküldjük a médiának.
  •       A Magyar Kerékpárosklub felajánlotta, hogy a résztvevő szállodák a HotelHero akcióval párhuzamosan részt vehetnek az ő, októberig tartó területi játékában, amelynek legfontosabb elemei: nyereményjátékok, ismeretterjesztő videók, plakátok és részvételi lehetőség workshopokon.
  •        Az akcióval kapcsolatosan beküldött fotókat és sztorikat folyamatosan megosztjuk a HotelHero közösségi média oldalain, a kampány végén kommunikáljuk, hogy mennyivel kevesebb károsanyag-kibocsátást értünk el közösen.

Amit kérünk

  •  Regisztrálja be szállodáját a hotelhero@hotelhero.hu email címen 2021. június 30-ig, ha részt szeretnének venni a közös kerékpáros akcióban és nevezze meg azt a munkatársát, akivel a kampány alatt tarthatjuk a kapcsolatot!   
  •       A kampány alatt készítsenek statisztikát, hogy hány munkatárs, hány alkalommal, hány kilométert tett meg kerékpárral és osszák meg velünk.
  •       A kampány idején küldjenek rendszeresen fotókat és sikertörténeteket a hotelhero@hotelhero.hu email címre.
  •       Posztoljanak Önök is saját közösségi média oldalaikon a kampányról, s használják a #hotelhero #bringazzaszallodaba hashtageket!
  •       Javasoljuk, hogy ajánljanak fel bármilyen nyereményt az Önök által legeredményesebbnek ítélt kollégájuk részére.

Várjuk visszajelzését részvételi szándékukat illetőleg legkésőbb a fenti dátumig!

Mutassuk meg ezzel az akcióval is, hogy együtt, összefogva többet érünk el, mint egyenként külön-külön! Hajrá szállodások, bringára fel!